Különböző számítógépes programok alkalmazásával arra is van lehetőségünk, hogy a kétdimenziós képeinket háromdimenzióssá alakítsuk (2D–3D konverzió). A programok működése a mozgási parallaxison alapul. Ennek az a lényege, hogy ha két azonos méretű tárgy közül az egyik közelebb, a másik távolabb van, a közelebbit nagyobb látószög alatt látjuk. Ezért, ha elmozdulunk, vagy a tárgy mozog, a közelebbi tárgyak elmozdulása nagyobb, mint a távolabbiaké. Általánosan megfogalmazva: az elmozdulás mértéke és a tőlünk, mint szemlélőtől mért távolság egymással fordítottan arányos. A tárgyak távolságára ezért ebből az úgynevezett mozgási parallaxisból is lehet következtetni. A konvertáló programba be kell importálnunk az eredeti kétdimenziós képet, majd ezután a szoftver „tudomására” kell hoznunk, hogy a képen melyek azok a részletek, amelyek közelebb és melyek azok, amelyek távolabb helyezkednek el. Erre különböző módszerek léteznek, amelyek esetenként egy programon belül is változnak. A legalkalmasabb módszert mindig a kép jellege alapján a felhasználónak kell kiválasztania. A Bas-relief 1.25 program a térbeli információkat egy szürkeárnyalatos kép (Depth map) formájában kéri, amelyen a közelebbi képrészeket világosabb, a távolabbiakat pedig sötétebb árnyalatok jelölik (1. ábra).
1. ábra: A 2D–3D átalakítást segítő Bas-relief 1.25 Demo program kezelőfelülete
A legtöbb számítógépes rajzprogram rendelkezik a vonalas rajzok színátmenetes kitöltésére alkalmas eszközökkel, amelyek alkalmazásával sok esetben néhány kattintással létrehozható a szürkeárnyalatos mélységtérkép. A továbbiakban erre nézünk meg néhány példát (2-17. ábrák).
2. ábra: Folyóvízesés a Berettyó forrásvidékén és a kép szürkeárnyalatos mélységtérképe (Fotó: Kriska György)
A forrászuhatag esetében a képen szereplő objektumok távolsága a kép jobb alsó sarkától a bal felső sarokig nő, ezért igen egyszerű a mélységtérkép megjelenése. Az erőteljesebb térhatást célszerű a kép központi részén elhelyezkedő vízesésre koncentrálnunk. Ennek az elvárásnak megfelelően olyan mélységtérképet érdemes készítenünk, amely a vízesés területére koncentrálja a világos-sötét színátmenetet (2-3. ábrák).
3. ábra: Folyóvízesés a Berettyó forrásvidékén, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)
4. ábra: Hegyi patak pisztráng szinttája és szürkeárnyalatos mélységtérképe
5. ábra: Hegyi patak pisztráng szinttája, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)
Bonyolultabb elkészíteni a szürkeárnyalatos mélységtérképét azoknak a fotóknak, ahol az égen látható felhőket is térszerűen szeretnénk megjeleníteni. Az alábbiakban erre látunk példát egy hortobágyi tó esetében (6-7. ábrák). A mélységtérkép elkészítésekor először létrehozunk a vízfelületen egy felfelé sötétülő szürkeárnyalatos gradienst.
6. ábra: Hortobágyi tó és a mélyégtérkép készítésének lépései
7. ábra: Hortobágyi tó, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)
Ezt követően befeketítjük a távolban elhelyezkedő nádas képét, majd az égbolt felett is elhelyezünk egy lefelé sötétülő szürkeárnyalatos gradienst, amelyet 80%-ban áttetszőnek állítunk be. Ezzel lehetővé válik, hogy ne csak az égbolt, hanem az egyes felhők is térszerűen jelenjenek meg. Végül a mélységtérkép előállításának utolsó lépéseként fekete-fehér képpé alakítjuk a színes képet.
8. ábra: Az áradó Tisza és szürkeárnyalatos mélységtérképe
9. ábra: Az áradó Tisza, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)
10. ábra: A Berettyó Valkóváraljánál és szürkeárnyalatos mélységtérképe
11. ábra: A Berettyó Valkóváraljánál, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)
12. ábra: A Dráva és szürkeárnyalatos mélységtérképe
13. ábra: Dráva, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)
Villanófénnyel megvilágított objektumok esetében a mélységtérkép elkészítéséhez gyakran az is elég, ha szürkeárnyalatossá alakítjuk a színes képet, hiszen a közelebb eső részeket a villanófény jobban megvilágítja, ezért ezek világosabbak lesznek, mint a távolabbi részletek. A mintázatuk miatt sötétebb közeli részek esetében szükség lehet némi korrekcióra, mint esetünkben az eredetileg sötét színű összetett szem kivilágosítására (14-16. ábrák).
14. ábra: Barkós katona-szitakötőről és halivadékról készült fekete-fehér pozitív és negatív kép (Fotó: Kriska György és Lovas Béla)
15. ábra: Barkós katona-szitakötő, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)
16. ábra: Halivadék, 3D anaglif kép (Fotó: Lovas Béla)
17. ábra: Sejttársulásos zöldmoszatok fénymikroszkópos fekete-fehér pozitív és 3D anaglif képei (Fotó: Lovas Béla)
A fénymikroszkópos felvételek esetében az előbbi módszer mellett gyakran az eredeti színes kép fekete-fehér negatív képének mélységtérképként való használata is jó eredményre vezethet (17. ábra). Az egyes manipulációk során törekednünk kell a valósághű megjelenítésre, hogy a végeredményként kapott képek a valóságos anatómiai viszonyokat tükrözzék.
Irodalom
Kriska Gy. (2008): Térhatású fényképezés és szemléltetés. Flaccus Kiadó, 103. o. + CD–ROM
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
