A virág elsőként a nyitvatermőkben alakult ki, ahová a fenyők is tartoznak. A nyitvatermők neve onnan ered, hogy női ivarú virágaikban a termőlevelek nem forrtak össze zárt termővé, magkezdeményeik szabadon, nem pedig egy zárt magházban fejlődnek. A termés csak a zárt magházból alakul ki, ezért a nyitvatermőknek nincsen termésük.
A virág a nyitva- és zárvatermő növények korlátolt növekedésű, szaporító hajtása. A korlátolt növekedés azt jelenti, hogy a leveles szárral ellentétben a virág mérete nem változik a növény méretével, a nagy fának sem nagyobb a virága, mint a kisebbnek. A virágok magányosan állnak, vagy csoportokat alkotnak. Az azonos rügyből kifejlődő virágok alkotják a virágzatot. Lehetnek egyivarúak, ilyenkor a virágzatot alkotó egyes virágok, vagy csak porzósak, vagy csak termősek.
1. ábra: Feketefenyő termős virágzata (Fotó: Kriska György)
A fenyőtoboz nem más, mint a fenyő női virágzata! A fenyőtoboz termőlevelei a tobozpikkelyek, amelyek tövében helyezkednek el a magkezdemények (1. ábra).
A fenyők porzós (hím) virágai is tobozvirágzatot képeznek, amelyek nagy tömegben termelik a pollenszemeket (2. ábra).
2. ábra: Feketefenyő porzós és termős tobozvirágzatai és a porzós virágzat nagyított képe (Fotó: Kriska György)
Az „érett” fenyőtoboz nem termés, hanem elszáradt női virágzat. Ebben már kialakulnak a szárnyas magvak a tobozban, ezért a szétnyílt tobozpikkelyek felett előtűnnek a repítőszárnyak (3-4. ábra).
3. ábra: Feketefenyő érett toboza (Fotó: Kriska György)
4. ábra: Nyár végén begyűjtött erdeifenyő toboz részlete (Fotó: Kriska György)
A csúcsára állított fenyőtobozt finoman ütögetve kihullanak a szárnyas magvak, amelyeken jól felismerhető a magrész és a hozzákapcsolódó hártyás szárny (5. ábra).
5. ábra: Erdeifenyő repítőszárnyas magvai (Fotó: Kriska György)
A fenyők tűlevelek jellegzetes alakú és szöveti felépítésű szervek, amelyek a szárazságtűrés jellegzetességeit viselik magukon (6. ábra).
6. ábra: Ezüstfenyő ágrészlete rendes rügyekkel
Erdei fenyő epidermisz vizsgálata
Készítsünk levonatot az erdei fenyő tűlevelének lapos színi oldaláról, és a levonatot vizsgáljuk meg fénymikroszkóppal ferde megvilágítás mellett!
7. ábra: Erdei fenyő bőrszövetéről készült levonat mikroszkópos képe (Fotó: Kriska György)
A levonaton jól megfigyelhetők a megnyúlt, hullámos falú alapsejtek, amelyek vastag falúak és kutikulával borítottak. A bőrszövetbe süllyedt gázcserenyílások párhuzamos sorokba rendezettek (7. ábra).
Lucfenyő és erdei fenyő tűlevél keresztmetszetének vizsgálata
Készítsünk keresztmetszetet lucfenyő tűleveléből majd vizsgáljuk meg toluidinkékkel megfestve és festés nélkül (8-9. ábrák)!
8. ábra: Lucfenyő tűlevél részlet keresztmetszetének mikroszkópos képei (Fotó: Kriska György)
9. ábra: Lucfenyő tűlevél részlet, toluidinkékkel festett preparátum (Fotó: Kriska György)
Az epidemisz alatt vastagodott falú parenchimasejtek hipodermiszt alkotnak. A hipodermisz az epidermisz alatt fejlődő néhány sejtsor vastag szövetréteg, az elsődleges kéreg legkülső része, ami itt szilárdító (mechanikai) alapszövetté módosult. A tűlevél középső részében fut a központi rész, amit egyrétegű endodermisz választ el a fotoszintetizáló alapszövettől a klorenchimától. A központi henger alapállományát a transzfúziós szövet tölti ki, amelyben keményítőtartalmú és vízszállító sejtekből áll. Belül, egymáshoz közel két szállítónyaláb keresztmetszete látható. A nyalábban elkülönül a farész, a háncsrész és kambium.
Az erdei fenyő tűlevelének keresztmetszete hasonló képet mutat, mint amit a lucfenyőnél láttunk (10-11. ábrák). Az epidermisz alatt a toluidinkékes festés hatására kirajzolódik a világoskékre színeződött hipodermisz. Alatta az élénk zöld klorenchima következik, ebbe beágyazódva futnak a gyantajáratok. A központi részt endodermisz veszi körül. A központi részben a szállítónyaláb keresztmetszete látható. A metszeten jól felismerhető a farész, a háncsrész és a kambium. A központi hengert transzfúziós szövet tölti ki.
10. ábra: Erdei fenyő tűlevél toluidinkékkel megfestett keresztmetszete (Fotó: Kriska György)
11. ábra: A központi rész erős nagyítású részlete (Fotó: Kriska György)
Feketefenyő ágkereszt- és ághosszmetszetének fénymikroszkópos vizsgálata
Készítsünk borotvapengével kereszt- és sugárirányú hosszmetszetet feketefenyő fiatal ágából, majd toluidinkékkel fessük meg a metszeteket! A megfestett metszeteket fénymikroszkóppal vizsgáljuk, felső megvilágítás mellett! A fenyőág keresztmetszetén kívülről befelé haladva megfigyelhetjük a peridermát, a kéregparenchimát, a háncsot, a kambiumot és a fatestet. A kéregben és a fatestben hosszanti gyantajáratok keresztmetszetei láthatók. A fatest egyneműnek látszik, nincsenek benne vízszállító csövek. Az egyöntetű képet csak a gyantajáratok metszetei tarkítják (12. ábra).
12. ábra: Feketefenyő ágkeresztmetszetének felső megvilágítású fénymikroszkópos képei (Fotó: Kriska György)
A fenyőág hosszmetszeti képén felülről lefelé haladva jól felismerhető a zöldes színű kéregparenchima, a lilás háncs, a kambium világosabb rétege és a világoskékre színeződött fatest (13. ábra).
13. ábra: Feketefenyőág sugárirányú hosszmetszetének fénymikroszkópos képe (Fotó: Kriska György)
A nyitvatermők nem rendelkeznek a vizet nagy mennyiségben is szállítani képes vízszállító csövekkel, ezért a zárvatermőkkel ellentétben nemcsak a kambium melletti évgyűrű vesz részt a vízszállításban, hanem a beljebb elhelyezkedők is, amelyek együttesen már képesek jelentősebb mennyiségű víz szállítására.
A fenyőágak és törzs vastagodására a hársfa típusú másodlagos vastagodási forma jellemző. Itt az elsődleges szállítóelemeket létrehozó osztódószövet (prokambium) nem tagolódik nyalábokra, hanem összefüggő hengert alkot, és már a kezdetektől fogva kifelé egységes háncsgyűrűt (háncstest), befelé pedig egységes fagyűrűt (fatest) fejleszt. A háncsrészen kívül a fás szárban a parenchimasejtekből álló elsődleges kéreg, míg legkívül az elsődleges bőrszövet, az epidermisz található. A szár vastagodásával egy idő után a külső bőrszöveti réteg elszakadozik, miközben a sejtjeiből növényi hormonok szabadulnak fel. Ezek a hormonok a szétszakadozó bőrszövet alatti parenchimasejtek sorából egy új, másodlagos osztódószövet, a parakambium képződését váltják ki. A parakambium kifelé vastag falú sejtekből álló védőszövetetet termel (parabőr vagy parakéreg), befelé pedig parenchimatikus sejteket (paraalapszövet). A parabőrt, a parakambiumot és a paraalapszövetet együttesen másodlagos bőrszövetnek vagy peridermának nevezzük. A paraalapszövet nem alakul ki minden esetben, ilyenkor a periderma csak a parabőrből és a parakambiumból áll. Az erdeifenyő évről évre képződő parabőrrétegei esetenként együtt maradnak, réteges szerkezetet kialakítva (14. ábra).
14. ábra: Erdeifenyő törzséről leválasztott parabőrrétegek (Fotó: Kriska György)
TUDÁSELLENŐRZŐ FELADATOK
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
