Biológiatanár

1. ábra: Tavi szivacs (Spongilla lacustris) telep (2 cm) (Fotó: Kriska György)

A szivacsok (Porifera) törzsébe helyhez kötött élőlények tartoznak, amelyek többsége a tengereket népesíti be. A kevés édesvízben élő szivacs mind a kova-szaruszivacsok (Demospongiae) osztályába tartozik. A telepes szerveződésű szivacs többnyire néhány milliméteres bevonatot képez a víz alatti tárgyak felszínén, vagy 10-20 cm-es ujjszerű nyúlványokat fejleszt.

2. ábra: Tavi szivacs telep (20 cm) algáktól zöld nyúlványai és sötét helyen fejlődő sárgás része (Fotó: Kriska György)

Gyűjtés

Kirándulásaink során leggyakrabban a tavi szivaccsal (Spongilla lacustris) figyelhetjük meg. Lassúfolyású dús növényzetű patakokban, csatornákban vízinövényeken kialakult néhány centiméteres, míg a holtágak horgászstégjeinek vízalatti cölöpjein akár 20 cm-es nyúlványos telepekkel is találkozhatunk (1-3. ábrák).

3. ábra: Tócsagazhoz kapcsolódó folyami szivacs (Ephydatia fluviatilis) telep – 4 cm (Fotó: Kriska György)

A cölöpökön tapintással is azonosíthatók a szivacstelepek, mert ezek a mohaállatoktól eltérően érdes tapintásúak. Ideális gyűjtőhely a ráckevei Dunaág és a holt Körös Szarvasnál. A kibetonozott falú víztárolók és mesterséges tavak falán néhány milliméter vastagságú bevonatot képeznek a szivacsok. Élő állapotban nagyobb mennyiségű vízben szállíthatók, mert érzékenyek a víz oxigéntartalmának csökkenésére.

Ha sikerül nagyobb telepet begyűjtenünk, akkor préseljük ki belőle a vizet, majd szellős helyen szárítsuk ki. Ilyenkor a telep teljesen megszilárdulva megőrzi alakját, így jól használható szemléltetésre és a váztűk mikroszkópos vizsgálatához is alapanyagot biztosíthat.

4. ábra: Tavi szivacs gyöngysarjak az elpusztult telepben – 1 mm (Fotó: Kriska György)

Az édesvízi szivacsok ősszel elpusztulnak, de tavasszal újra megjelennek. Ebben jellegzetes képződményeiknek, a gyöngysarjaknak vagy vízigyöngyöknek van nélkülözhetetlen szerepük. Ezek az 1-2 mm-es sárga színű gömböcskék a szivacstest belsejében képződnek többnyire ősszel (4. ábra). Ha gyöngysarjakkal telt elpusztult szivacstelepet találunk, akkor ezt alaposan mossuk át folyóvízben, majd helyezzük Petri-csészébe további vizsgálatok céljából (lásd alább).

Táplálkozás vizsgálata

A szivacs testfelületét számtalan apró pórus borítja, melyeken keresztül beáramlik a víz, és egy bonyolult járatrendszeren át jut el az űrbéli rétegben elhelyezkedő kamrácskákhoz, ahol a táplálékot, szerves törmeléket, egysejtűeket és baktériumokat felvevő galléros-ostorossejtek vannak. A felvett anyagokat a vándorsejtek emésztik meg, és osztják el a többi sejt között. Az űrbélbe jutó víz a kissé beszűkülő kivezető nyílásnál távozik. Ha a szivacs fölé vékony üvegcsőből kármin oldatot engedünk, akkor a kiáramló víz gyorsan szétoszlatja a festékszemcséket.

Váztűk vizsgálata

Az édesvízi szivacsok kivétel nélkül a kova-szaruszivacsok közé tartoznak. Ez az elnevezés arra utal, hogy a szivacsokra általánosan jellemző váz itt jellegzetesen kétféle anyagból épül fel. Az egyik alkotóelem a szilícium-dioxidból álló törékeny kovatűk tömege (5-6. ábrák), a másik pedig az ezeket összekötő spongin rostok, melyek gyakran a tűket is magukba zárják. A spongin olyan jód tartalmú fehérje, amely néha 14 % jódot is tartalmaz. Ezzel magyarázható, hogy a népi gyógyászatban is használták belsőleg, a porrá tört szivacsot golyva ellen. A kezelések eredményesek voltak, hiszen ma már tudjuk, hogy a jód tartalmú hormonokat termelő pajzsmirigy golyvás elváltozásának egyik fő oka a jódhiányos táplálkozás.

Az üveghez hasonló anyagú kovatűk jól vizsgálhatóak, ha kicsípünk egy apró 1 mm-es darabot a szivacsból, és ezt vizsgáljuk mikroszkóp alatt. A darabkát bonctűvel szétcincálva jól elkülönülnek a részei. Ha a vizsgálódást zavaró szerves anyagoktól meg akarunk szabadulni, akkor cseppentsünk rá néhány százalékos kálium-hipoklorit oldatot, mely a lágy részeket feloldja. (Vigyázat a kálium-hipoklorit méreg!)

5. ábra: Tavi szivacs váztűtömeg a telepben, fénymikroszkópos kép (Fotó: Kriska György)

6. ábra: Tavi szivacs váztű (60 mm), pásztázó elektronmikroszkópos képe (Fotó: Lovas Béla)

Gyöngysarj vizsgálata

Az édesvízi szivacsok vegetatív szaporító képződményei a gyöngysarjak vagy vízigyöngyök. Ezek az 1-2 mm-es sárga színű gömböcskék többnyire ősszel képződnek a szivacstest belsejében (7. ábra).

7. ábra: Tavi szivacs gyöngysarjak sztereomikroszkópos képe. A gyöngysarjakon jól látható a pórusnyílás (Fotó: Kriska György)

A kialakulásuk úgy történik, hogy a szivacstest egy része betokozódik, és itt a vándorsejtek a többi sejtet bekebelezik. Ők maguk őssejtekké alakulnak, amelyekből később bármelyik sejtféleség létrejöhet. A vízigyöngy belsejét a csíratest adja, amely differenciálatlan őssejtek halmaza. Ezt veszi körül egy igen ellenálló burok, amelynek falában különböző, a fajra jellemző alakú vázelemek vesznek részt (8-9. ábrák).

8. ábra: Tavi szivacs gyöngysarj (1 mm), pásztázó elektronmikroszkópos képe görbült gyöngysarjtűkkel (Fotó: Lovas Béla)

9. ábra: Tavi szivacs tüskés gyöngysarjtűi (60 mm) (Fotó: Lovas Béla)

Az őssejtek és a külvilág közötti kapcsolatot a pórusnyílás biztosítja, amelyhez egyes fajoknál póruscső kapcsolódik. Tavasszal ezen keresztül hagyják el a sejtek a gyöngysarjat és létrehozzák az új szivacsot.

10. ábra: Tavi szivacs (1 mm) gyöngysarjak fénymikroszkópos képe kombinált (alsó és felső) megvilágítás mellett (Fotó: Kriska György)

11. ábra: Gyöngysarj felnyílása (Fotó: Kriska György)

Az igen apró vízigyöngyöket mikroszkóppal érdemes vizsgálnunk (10. ábra). Ha a belsejükre is kíváncsiak vagyunk, akkor fedjük le őket fedőlemezzel, és enyhén nyomjuk meg az üveglemezt. A nyomás hatására felnyíló gyöngysarj belsejéből előnyomul a csíratest, amelyben nagyobb nagyítással a sejteket is fel lehet ismerni (11-12. ábrák).

12. ábra: Felnyílt gyöngysarjból kiszabadult sejtcsoportok fénymikroszkópos képe (Fotó: Kriska György)

A vízigyöngyök Petri-csészében jól eltarthatóak és tavasszal tanúi lehetünk a sejtek kiáramlását követő vékony szivacsbevonat kialakulásának az edény alján.

A szivacs ivartalan szaporodási módja még a bimbózás, amely a telep formájának kifejlődésében fontos. Az édesvízi szivacsok ivarosan is szaporodnak. Ilyenkor a vízzel a telepbe sodródó hímivarsejteket a galléros ostoros sejtek halásszák ki, bekebelezik, majd tálalják a petesejteknek. A megtermékenyült pete egy ideig a szivacsban marad majd csillós lárvává alakulva, kiúszik a szabadba és az aljzaton letelepedve új szivaccsá alakul.

A szivacstelepben a legkülönfélébb élőlények lakhatnak. A tavi szivacs és a folyami szivacs (Ephydatia fluviatilis) gyakran szimbiózisban él egysejtű zöldmoszatokkal. A szivacstelepeken találhatunk mohaállatokat, hidrákat és a telep belsejében árvaszúnyog és tegzeslárvákat. A közömbös társbérlők mellett, lehetnek élősködők is, mint a Leptocerus senilis tegzeslárva, és a szivacsfátyolka (Sysira fuscata) lárvája (13. ábra), amelyek a szivaccsal táplálkoznak.

13. Szivacsfátyolka lárvák tavi szivacs telep felszínén (Fotó: Kriska György)

Irodalom

Kriska Gy. (2022) Édesvízi gerinctelenek Közép-Európában. Flaccus Kiadó, 560 o.

Kriska Gy. (2003) Az édesvizek és védelmük - Elméleti és gyakorlati kézikönyv. Műszaki Könyvkiadó, 190 o.