Biológiatanár

Ahhoz, hogy egy látványos térhatású anaglif képet elő tudjunk állítani, már a fotótéma kiválasztásánál és a kép megkomponálásakor eleget kell tennünk bizonyos feltételeknek. Ezek a feltételek az emberi térérzékelés élettanából és az anaglif kép sajátságaiból vezethetők le. Korábban már foglalkoztunk a térérzéklet kialakulásával, és itt kiemeltük azokat a vizuális elemeket és illúziókat, amelyek lehetővé teszik az agy számára, hogy a jobb és bal szemünkkel látott kétdimenziós képekből egy térhatású érzékletet alakítson ki. Ezek a vizuális elemek fontosak a perspektíva érzékelésében, megjelenésük egy térhatású képen segítheti a tökéletes térérzéklet kialakulását.

1. ábra: A vizuális illúziók egy része látványosan szemlélteti az agy aktív szerepét az érzéklet kialakulásában

A fenti ábra két palettáján ugyanaz a piros-kék csíkozás található, amely középső részének letakarása mégis azt az illúziót kelti, hogy egy piros és egy kék folytonos vonalat fedtünk le a barna négyszöggel. Ha az első palettán levő csíkozás középső részét letakarjuk, például egy ceruzával, akkor ugyanazt láthatjuk, mint a második palettán (1. ábra). Ez is bizonyítja, hogy nem a második paletta képe manipulált, hanem egy vizuális illúzióban van részünk. 2D–3D átalakítás esetén, ha a kiindulási kétdimenziós kép színezése miatt már eleve térszerű, akkor az anaglif kép esetében is erőteljesebben jelenik meg a térhatás (2. ábra).

2. ábra: A két anaglif kép közül (a felső kettő kép) a koncentrikus színátmenettel megjelenített gömbök erősebb térszerűséget közvetítenek, mint az egyszínű korongok, habár mindkettő ugyanazzal a mélység-térképpel készült (alsó kép)

A térhatású nyomatok vagy kivetített képek esetében az összes vizuális információ egy lapos felületen jelenik meg, ezért a szemeinknek erre a felületre kell fókuszálnia. Ilyenkor a szemtengelyek összetartanak, konvergálnak akkor is, ha a 3D képen egy távoli tárgyat nézünk. Természetes körülmények között egy távoli tárgyat nézve a szemtengelyek közel párhuzamosak, így a sztereoképek nézésekor zavar keletkezik az agyunkban, ami ronthatja a térérzéklet minőségét. A nyomatokat közelről szoktuk nézni, míg a kivetített képeket távolabbról, ezért a vetítés során kevésbé jelentkezik a fentiekben leírt probléma.

A térhatást közvetítő vizuális elemek és illúziók segítségére különösen a színes anaglif képek szemlélése esetén van szüksége az agyunknak, mert ilyenkor a színcsatornákat tekintve két hiányos képből kell megjelenítenie a színhelyes és háromdimenziós érzékletet.

Minden olyan, a fotón megjelenő elem, amely ellentétes az agynak a térérzékeléssel kapcsolatos korábbi tapasztalatával, rontja a térlátást. Az ilyen – nem kellő körültekintéssel elkészített – képek nézegetése előbb-utóbb az idegrendszerünk kifáradásához vezet, és akár fejfájást is okozhat. Ezért mindenképpen törekednünk kell arra, hogy ha nem is tudjuk teljesen kiküszöbölni, de igyekezzünk a lehetőségekhez mérten minimalizálni a térérzékelést zavaró hatásokat. Minden térhatású kép elkészítésekor fontos a lehető legnagyobb mélységélesség elérése, az egyenletes megvilágítás biztosítása, a bázistávolság megfelelő megválasztása.

A pásztázó elektronmikroszkópos képek nagy mélységélessége és részletgazdagsága különösen előnyös lehet a sztereofotózásnál (3. kép).

3. ábra: Gekkó szarupikkelyek pásztázó elektronmikroszkópos képeiből létrehozott 3D anaglik kép (Fotó: Lovas Béla)

Az alul- és túlexponált képrészletek és az objektum homogén felülete azonban leronthatja a térhatást (4. kép)

4. ábra: Házas amőba váz pásztázó elektronmikroszkópos képeiből létrehozott 3D anaglik kép (Fotó: Lovas Béla)

Lényeges, hogy a jobb és bal oldali képeken is szerepeljen a fotótéma minden eleme, mert a térhatás csak akkor alakulhat ki, ha egy objektumról kétféle perspektívából nyerünk képi információkat. A továbbiakban képes példákon áttekintünk néhány olyan fortélyt, amelyek segíthetnek minket a jó 3D kép elkészítésében.

A fotótéma térbeli elhelyezkedése

A térhatású fotók esetében a fotótéma ideális elhelyezkedése olyan, hogy annak nagyobb felületei távolodnak a fényképező személytől, és jól felismerhető nagyobb részek emelkednek ki belőlük. Ezért az olyan képek, amelyen az egyes objektumok közel egy vonalban sorakoznak a fényképező személy előtt, nem lehetnek igazán látványosak (5-7. ábrák).

5. ábra: Mezei gólyaorr közel egy síkban elhelyezkedő virágai, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

6. ábra: Zergeboglás közel egy síkban elhelyezkedő virágai, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

A távolodó nagyobb felületek megfelelő támpontként vezetik látásunkat a háromdimenziós érzékelés során, míg a felületből kiemelkedő részek teljessé teszik a térérzékletet.

7. ábra: A húsos som virágzó hajtásáról készült kép esetében a homályba vesző háttér nem érzékelteti elég erősen a térhatást. 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

Bonyolult és egyszerű objektumok

A nagyobb méretű, egyszerűbb elemekből álló képek térbeli felismerése sokkal könnyebb a látórendszerünk számára, mint azoké, amelyek apró, rendezetlenül elhelyezkedő részekből állnak. Ezért a sűrű növénytömeg nem adhat igazán jó témát a térhatású fotózáshoz (8-10. ábrák).

8. ábra: Bükkös koratavaszi aszpektusa, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

9. ábra: Szikes tavacska, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

10. ábra: Lápos terület mocsári gólyahírrel, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

A herelégy üres bábburkát nézve könnyen összeáll a térhatású kép (11. ábra). Az egyszerű objektumot a szemünk könnyen azonosítja, és a rajta található részletek megkeresésével kialakulhat a térélmény. A térélményt csökkenti a sztereómikroszkópos fotó kis mélységélessége.

11. ábra: Herelégy üres bábburka sztereomikroszkóp alatt, 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

Alul- és túlexponált képrészletek

A túlexponált világos és az alulexponált képek részletei nem ismerhetők fel, ezért ezek nem szolgáltatnak mélységi információkat a látórendszerünk számára. A térhatású megjelenítés minőségét jelentősen rontja, ha nagyobb kiterjedésű alul- vagy túlexponált részek vannak a képen (12. ábra). Az alulexponált fekete részek különösen makrofotózásnál jelenhetnek meg, amikor a maximális mélységélesség eléréséhez szűk rekesznyílást választunk, és villanófényes megvilágítást alkalmazunk. Ha körvakut vagy csak egyetlen normál vakut használunk a megvilágításhoz, akkor a képen kiterjedt fekete árnyékok jelenhetnek meg, és a közeli objektumok túlexponálttá, míg a távolabbiak alulexponálttá válhatnak. A kedvezőtlen hatások megjelenését hatékonyan tudjuk csökkenteni ikervaku használatával vagy megfelelő derítéssel (13. ábra).

12. ábra: Az egyetlen normál vakuval megvilágított téltemető fotóján az alul- és túlexponált részek rontják a térélmény minőségét. 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

13. ábra: Aranyos fodorka. Közelebbi háttér választásával egyetlen vaku használatával is csökkenthetjük az alulexponált részek megjelenését a képen

Képelemek térbeli elhelyezkedése

A képelemek térbeli elhelyezkedését tekintve alapvetően kétféle lehet a 3D kép. Az első típus esetében egyes képelemek kiemelkednek a képkeretből (14. ábra), míg a másodiknál a képkeret mögött látszódnak az objektumok (15-16. ábrák. ábra). A fényképezés során is befolyásolhatjuk azt, hogy melyek legyenek azok a részletek, amelyek kiemelkednek a keretből, és melyek azok, amelyek mögötte látszódjanak. A teendőnk annyi csupán, hogy a mattüveg hálóját ahhoz az objektumhoz kell állítanunk, amely a 3D képen a keret síkjában fog elhelyezkedni. Ami ennél közelebb van hozzánk, az kiemelkedik a képkeretből, ami pedig távolabb van, az a képkeret mögött látszik.

Mozgó objektumok makrofotózásánál ritkán van lehetőségünk ilyen tudatos exponálásra, ezért a képelemek térbeli helyzetét a számítógépes munka során kell módosítanunk. Ehhez csupán azt kell tudnunk, hogy a keret síkjába eső képelemek pontjai a jobb és a bal oldali képen is ugyanott helyezkednek el, tehát az anaglif képben fedik egymást. A „StereoPhoto Maker”, vagy az „AnaBuilder” programok használatakor lehetőségünk van a jobb és bal oldali képek vízszintes elcsúsztatására az anaglif képben, amivel megváltoztathatjuk az egyes képrészletek mélységi elhelyezkedését.

14. ábra: A képkeretből kiemelkedő éles csiga. Akváriumi 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

15. ábra: A keret mögött elhelyezkedő csibor. Akváriumi 3D kép (Fotó: Kriska György)

16. ábra: A képkeretből kiemelkedő és a számítógépes manipuláció eredményeként közvetlenül a képkeret mögé került ormányos bogár. 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

Az eddig bemutatott példákban alapvetően csak esztétikai jelentősége volt annak, hogy a képelemeket a keret elé vagy mögé helyeztük, a képkeret mellett „kifutó” képelemek esetén viszont mindenképpen szükség van a 3D kép korrekciójára. A képkeret mellett kifutó képelem akkor jelenik meg, ha az anaglif kép szélén a keret síkjából kiemelkedő objektumok helyezkednek el. Ez a hatás zavart 3D érzéklet kialakulását eredményezi, mert a 3D kép látványa nem egyeztethető össze az idegrendszerünk térlátással kapcsolatos korábbi tapasztalataival (17-19. ábrák).

17. ábra: A képen nyilak jelölik a kifutó képelemeket. A középső és a jobb oldali képeknél a megfelelő komponálásnak köszönhetően nincsenek kifutó elemek a képszéleken. 3D anaglif képek (Fotó: Kriska György)

18. ábra: Címerespoloska. Aisebb objektumok kiemelkedése is zavaró hatást kelt a képszéleken. 3D anaglif képek (Fotó: Kriska György)

Szerencsére a 3D kép korrekcióját egy gombnyomással (Auto) elvégzi számunkra a StereoPhoto Maker Pro program (20. ábra).

19. ábra: Télizöld meténg virágáról készült eredeti és módosított anaglif kép. A nyíl a kifutó képelemet jelzi a kép szélén. 3D anaglif kép (Fotó: Kriska György)

20. ábra: Képkeretből kiemelkedő, korrigált 3D anaglif képek hólyagos habszegfű és réti füzény virágáról (Fotó: Kriska György)

Színek az anaglif képen

A színes anaglif képek esetében a piros és kékeszöld árnyalatú, vagy ezekhez hasonló színű képrészletek erősen zavarják a térérzéklet kialakulását. Ez arra vezethető vissza, hogy ezeket a színeket a szemüvegen keresztül az egyik szemünkkel nagyon sötétnek, míg a másikkal nagyon világosnak látjuk. Természetes körülmények között nem jelenik meg ilyen erőteljes fényintenzitásbeli különbség, ha egy tárgyat két szemmel nézünk. Jelen esetben agyunk a térérzéklet kialakítása során olyan ismeretlen problémával találkozik, ami miatt nem tudja létrehozni a térhatású érzékletet. Szoftveres úton különböző lehetőségeink vannak arra, hogy képeink átszínezésével csökkentsük, vagy teljesen megszüntessük a kedvezőtlen színhatásokat. Az egyik lehetőség az egész kép színárnyalatainak megváltoztatása a „half” utasítás aktiválásával. A „StereoPhoto Maker” program esetében ezt az utasítást a Stereo/ColorAnaglyph/half color (red/cyan) utasítással érhetjük el (21. ábra).

21. ábra: Vadgesztenye virág színre korrigált 3D anaglif képe (Fotó. Kriska György)

Irodalom

Kriska Gy. (2008): Térhatású fényképezés és szemléltetés. Flaccus Kiadó, 103. o. + CD–ROM