Biológiatanár

1. ábra: Nagy csalán (Fotó: Kriska György)

A nagy csalán egész Európában elterjedt gyom- és gyógynövény. Üde, nedves erdőkben, gyomtársulásokban, mocsarakban és patakpartokon gyakori. A nitrogénben gazdag talajt kedveli, így ültetett akácosokban és bolygatott felszínű romtalajokon is tömeges. Virágzása júniustól októberig tart. A bimbóban ívben meghajlott porzók virágnyílásakor felpattanva szórják szét allergén pollenjüket. A porzós virágok lecsüngő füzéreket, a termősek pedig kis csomókat alkotnak. A növény kétlaki, a porzós és a termős virágok külön-külön egyedeken fejlődnek. A termős virágok magházaiból apró makkocska termések képződnek. A csalán levelei kihegyesedők és fűrészes szélűek. Gyöktörzséből oldalirányban messze kúszó indák fejlődnek. A csalán gyökere és levelei vizelethajtó és gyulladáscsökkentő hatásúak.

2. ábra: Kisebb fedőszőrök és csalánszőrök a nagy csalán levélfonákán (Fotó: Kriska György)

A másfél méteres magasságot is elérő évelő növény teste csalánszőrökkel borított. Ezek érintése fájdalmas, égető, viszkető érzést és apró kiütések megjelenését okozza. Az egysejtű csalánszőr egy különleges bőrszöveti képződmény. Kiszélesedő alapi része egy bőrszöveti szövetpárnába mélyed, amelyből hosszan kinyúlik. Elkeskenyedő végének sejtfala a benne felhalmozódó szilícium-dioxid (kova) miatt üvegszerűen törékeny, ezért már a leggyengébb érintésre is eltörik. A letört hegyű, éles csalánszőr könnyen áthatol az emberi hámon, miközben bőrirritációt okozó hangyasavat és hisztamint tartalmazó sejtnedvét a bőrbe fecskendezi.

3. ábra: Csalán többsejtű fedőszőreinek fénymikroszkópos képe (Fotó: Kriska György)

4. ábra: Szövetpárnába mélyedő egysejtű csalánszőr és kinagyított csúcsi része. Fénymikroszkópos képek (Fotó: Kriska György)

A szögletes szárból és a gyöktörzsből is könnyen készíthetünk vékony keresztmetszeteket, amelyeket toluidinkékkel való megfestés után érdemes megvizsgálnunk fénymikroszkóppal (5-6. ábrák).

5. ábra: A csalán szárából készült, toluidinkékkel megfestett keresztmetszet fénymikroszkópos képei (Fotó: Kriska György)

A szárat kívülről egyrétegű epidermisz borítja, mely alatt fotoszintetizáló parenchima (klorenchima) vagy kollenchima réteg jelenhet meg. A kéregben egyes helyeken az epidermisz alatt hosszanti lefutású kollenchima kötegek figyelhetők meg, melyek kiemelkedéseket képeznek a szár felszínén.

A körben elhelyezkedő edénynyalábok külső felszínéhez rózsaszínre színeződő kollenchima köteg kapcsolódik. Az edénynyalábban a kéreg felé tekint a világos háncsrész, befelé pedig a sötét farész. Közöttük kambium figyelhető meg. A farészben jól megfigyelhetők a tágüregű vízszállítócsövek, a szűkebb üregű vízszállító sejtek és a vastagfalú, szűküregű farostok keresztmetszetei. Az edénynyalábokat sötétkékre festődő szklerenchima gyűrű kapcsolja össze. Az edénynyalábok körén belül található a nagy, kerekded parenchimasejtekből álló bélparenchima, melynek középső részén a felsőbb részeken szakadásos sejtközötti járatok alakulnak ki, majd bélüreg megjelenésével üregessé válik a szár.

6. ábra: A csalánszár alsó részéből készült keresztmetszet fénymikroszkópos képei (Fotó: Kriska György)

A nagy csalán földalatti indájából készült keresztmetszeten megfigyelhető a szárra emlékeztető edénynyalábos szerkezet, ami tovább fejlődik, mert itt a földfeletti szártól eltérően megjelenik a növényi rész másodlagos vastagodása. Toluidinkékkel történő festés után tudjuk feltárni a különös szerkezetet (7-8. ábrák).

7. ábra: A nagy csalán másodlagosan vastagodó indájának toluidinkékkel megfestett keresztmetszete. Fénymikroszkópos képek (Fotó: Kriska György)

Az inda másodlagos vastagodása miatt az epidermisz elszakadozik és helyét másodlagos bőrszövet, periderma veszi át. Ennek rétege már megfigyelhető a leszakadozó kéregparenchima alatt. A periderma alatt kékre festődő szilárdító elemek láthatók, melyek az elsődleges háncs maradványai. Beljebb a kambium hengerpalástjából kifelé fejlődő másodlagos háncsszövet figyelhető meg, míg befelé a másodlagos faszövet képződik. A tágüregű vízszállítócsövek az eredeti edénynyalábok kambiumrészéből alakulnak ki, a köztes kambiumrészekből képződő faszövet nem tartalmaz vízszállító csöveket csak farostokat és faparenchimasejteket. Az egykörben álló edénynyalábokat a belső farésznél (protoxilém) oldalirányba induló, gyűrűvé záródó szklerenchima hengerpalástja köti össze. A szklerenchima gyűrűtől kijjebb az edénynyalábok farészeitől oldalirányba további szklerenchima sávok jelennek meg, amelyek 1-1 edénynyalábot össze is köthetnek, de nem záródnak hengerpalásttá. Az inda belsejében a bélparenchima keményítőszemcsékkel telt sejtjei figyelhetők meg.

8. ábra: A nagy csalán inda toluidinkékkel megfestett keresztmetszetének erős nagyíítású fénymikroszkópos képei (Fotó: Kriska György)

A csalán kétlaki növény. Az érett sárga porzósvirágok érintésre szétszórják pollenjüket. A termős virágban két lepellevéllel körülvéve fejlődik ki az 1-1,5 mm-es makktermés.

Irodalom

Bóka K., Jakucs E., Kristóf Z., Vági P. (2005) Növényszervezettani gyakorlatok I. Nemzeti Tankönyvkiadó, 201. o.

Kriska Gy. (2011) Biológia érettségire felkészítő. Fotoszintetizáló szervezetek I. Nemzeti Tankönyvkiadó, 160. o. + DVD

Kriska Gy. (2012) Biológia érettségire felkészítő. Fotoszintetizáló szervezetek II. Nemzeti Tankönyvkiadó, 203. o. + DVD