A kékbaktériumok (Cyanobacteria) prokarióta algák, melyeknek nincsen sejtmagjuk, színtestük. Rendelkeznek ugyanakkor a fotoszintézisükhöz szükséges a-klorofillal, ami különbözik a fotoszintetizáló baktériumok klorofilljától. A kékbaktériumok fotoszintézise a baktériumoktól eltérően oxigént is termel, ami miatt az algák körébe soroljuk ezeket a szervezeteket. A kékbaktériumok egysejtűek, nyálkaburokkal körülvett sejtkolóniát alkotók, vagy fonalas testszerveződésűek lehetnek (1-2. ábrák).
1. ábra: Nostoc fonalas kékbaktérium (Fotó: Lovas Béla)
2. ábra: Egysejtű (Chroococcus turgidus), sejtkolóniás (Merismopedia elegans) és fonalas (Oscillatoria sp.) kékbaktérium (Fotó: Lovas Béla)
A kékbaktériumsejteket sejtfal határolja, amelynek gyakran nyálkaburka is lehet. A nyálkaburok egyrészt a kiszáradástól védi a sejteket, másrészt a mozgásban is részt vesz. Helyváltoztatáskor a sejtplazmából kinyúló összhúzékony fehérjefonalak hozzák létre a nyálkaburok mozgását, ami előre viszi a kékbaktériumot. Az Oscillatoria-fonalakkal gyakran találkozhatunk a különböző élőhelyekről vett vízmintákban (3. ábra). Könnyű megkülönböztetnünk ezeket az élénkzöld színű fonalas zöldalgáktól kékeszöld színük és hiányzó zöldszíntesteik miatt. A másik fontos jellegzetességük lassú csúszó mozgásuk, amellyel folyamatosan változtatják helyüket.
3. ábra: Oscillatoria fonalas kékbaktérium
A sejttartalom középső része a centro- vagy nukleoplazmára és a kromatoplazmára különül el. A centroplazma tartalmazza az örökítőanyagot, a DNS-t, míg a kromatoplazma fő részét a sejthártya- betüremkedések képezik, amelyekhez fotoszintetikus pigmentek kötődnek. A kékbaktériumok a fotoszintézisük során fényenergia segítségével állítanak elő szerves anyagot a széndioxid redukálásával, miközben vízbontásuk során oxigént termelnek, a növényekhez hasonlóan. Oxigénhiányos, anaerob körülmények között jelentős részük a fotoszintézishez elektrondonorként a víz helyett képes a kén-hidrogént is felhasználni. Ilyenkor ezek a szervezetek az oxigén helyett elemi ként választanak ki. A fonalas kékbaktériumoknál a fonalat alkotó vegetatív sejtek között gyakran megfigyelhetünk üresnek tűnő, vastag falú sejteket, úgynevezett heterocisztákat, amelyek képesek megkötni a légköri nitrogént (4. ábra). A már megkötött nitrogén fontos tápanyag, amit a sejtek felhasználnak anyagcsere-folyamataikban. A fonalak feldarabolódása gyakran a heterocisztáknál történik, ezért ezek nemritkán a kékbaktérium-fonalak végein jelennek meg. A kékbaktériumok ivartalan szaporodása történhet a sejtek kettéosztódásával, vagy a fonalas kékalgák egy részénél (Hormogonales) a sejtfonalak feldarabolódása révén kialakuló fonalrészletekkel, a hormogóniumokkal (5. ábra). Egy másik lehetőség a vastag falú kitartóspóra, az akinéta képzése. Az akinéta a vegetatív sejtekkel szemben nem tartalmaz gázüregeket, így az aljzatra süllyedve vészeli át a kedvezőtlen időszakokat.
4. ábra: Anabena circinalis fonalas kékbaktérium (Fotó: Lovas Béla)
5. ábra: Oscillatoria hormogónium
A kékbaktériumok számos faja erős méreganyagokat (cianotoxinok) termel, amelyek az alga tömeges elszaporodásával az emberre is veszélyesek lehetnek. A cianotoxinos víz elfogyasztása idegrendszeri elváltozásokat és májkárosodást okozhat, a szennyezett vízben való fürdés pedig bőrallergiát válthat ki. A kékalgák tömeges elszaporodása, a vízvirágzás többnyire akkor követ kezik be, amikor a növényi fotoszintézis kedvező körülményei között a vízben lecsökken a nitrogéntartalmú növényi tápanyagok mennyisége. Ilyenkor a nitrogén megkötésére képes kékbaktériumok előnybe kerülnek a többi algával szemben, ami tömeges elszaporodásukhoz vezethet.
TUDÁSELLENŐRZŐ FELADAT
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
